Közlemény
2017. október 02. írta: Ferenc Füredi

Közlemény

kvsz.jpg

Mivel úgy látom, amit itt írok, saját közvetlen társaim és kollégáim számára láthatatlan, olyannyira, hogy még Radnóti Miklós sorai sem érintik meg egyiküket, másikukat, szükségesnek tartom közzé tenni:

1. Amikor a DK elnökét érték kirekesztő támadások, mindig félretettem, hogy egyetértek-e Gyurcsány Ferenc és a DK politikájával. Bíráltam Botka Lászlót, és az ezt a politikai attitűdöt vele elfogadtató Pogátsa Zoltánt és körét, hiszen ez a DK-t kiszorító politika egyértelműen Pogátsa Zoltánéktól származik. Azonban a DK demokratikus, független párt, identitását senkinek nincs joga megkérdőjelezni.

2. Ugyanakkor soha nem fogok együttműködni az MSZP megsemmisítésére irányuló semmiféle kezdeményezéssel, jöjjön az más pártoktól, vagy a politikától eddig idegen bizonytalan hátterű egyéb törekvésektől.

Egyetértek Vágó Istvánnak azzal a többször hangoztatott kijelentésével, amelyet a VÁLASZ párt 2017. szeptember 24–én tartott rendezvényén elmondott: az MSZP nélkül nincs kormányváltás.

Hogy hirtelen mitől fordult ez a realista megközelítés az ellenkezőjére, azt nem tőlem kell megkérdezni. Úgy tűnik vannak, akik mindig arra fordulnak, amilyen szelet éppen szent vezéreik fújnak. Nem csak a FIDESZ-KDNP-ről, vagy a DK-ról beszélek. Az elveknek lassan (?) nincs jelentőségük.

Jelzem: számomra kizárólag elvi álláspontom mérvadó. Semmi más érdek, amely ennek megtagadására kívánna rábeszélni, felesleges kísérlet.

Ki nem tudná, hogy az MSZP- én belül folynak gyakran át nem látható harcok?

Azonban úgy vélem, nem Botka hibái ellen folyik külső vagy belső támadás, hanem a baloldal még mindig legjelentősebb pártjának felszámolása a cél. Ezzel a törekvéssel a legcsekélyebb mértékben sem értek egyet. Az MSZP választói nélkül semmiféle kormányváltás nem képzelhető el.

Mivel nem tartozom se a DK-hoz, se az MSZP-hez, elvi alapon alakítom ki politikai véleményemet:

A DK hirtelen döntése után kénytelen vagyok feltételezni, hogy emögött a kormányváltásból való kihátrálás rejlik.
Úgy érzékelhették, hogy "vérszag" van, és eljött az "éji vadak" ideje.

Már félre lehet dobni a vágóistváni elveket.

3. Kénytelen vagyok azt feltételezni, hogy mindez összefügg Tarjányi Péter bizonytalan hátterű, semmiféle ismert legitimitással nem rendelkező politikai mozgásával. Ezt - mai ismereteim szerint - elutasítom.

Ebben a mozgásban részt vesznek általam tisztelt szakértők is.

Örülnék, ha cáfolnák azokat a feltételezéseket, amelyek kapcsolódást vélnek Hajdú János TEK vezetővel, illetve Orbán kedvenc "egyetemével",a Közszolgálati Egyetemmel, amelynek a jövőben "szolga és cselédképző" szerepet szán a mai kormányzat. Ezt a hivatását már ma is igyekszik betölteni. A Közszolgálati Egyetem rektora több beosztásában is a NER engedelmes szolgája. Aki ott bármilyen oktatási stb. érdemi munkát végez anélkül, hogy ezen Egyetem vezetésétől, és szellemiségétől elhatárolódna, az minden rendszerváltó hitelét elvesztette.

Aki pedig Hajdú Jánossal, vagy az általa irányított TEK- kel bármilyen nexust fenntart, az a demokratikus ellenzék ellensége.

4. Leszögezem, hogy az itt megfogalmazottak magánvéleményemet tükrözik. Minden esetben egyetlen belső cél vezérel:

Az elvi álláspontom. Ehhez viszont ragaszkodom.

A bejegyzés trackback címe:

https://furediferenc.blog.hu/api/trackback/id/tr6612958645

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása