A Kritika c. folyóiratot főszerkesztette vagy kilenc évig. Az Írószövetség azon szekciójában volt, (Nagy Lajos kör) amelyikben én is.

Sokat tanultam tőle. Verstant, esztétikát. Pontosítok: tanított volna, de gyakorta semmit se értettem az egészből. "Morgolódásai" olvashatóbbak, az Ezredvég folyóirat közölte anno.

Marxista volt, de ő meg is maradt annak, nem váltogatott naponta nézetet, mint sokan a mai okosok közül, akikben szellem, irónia, önirónia soha nem volt. Családi kapcsolatai a neves Kincses családhoz kötötték volna, ( édesanyja Kincses Éva volt) de ők mind eltévelyedett "fekete bárányként" kezelték. Sokat támadta az erdélyi nacionalista írónő - Szerdahelyi István közeli rokona, - néhai Kincses Papp Emese, és persze Kincses Előd.

Apró, mellékes kiegészítés: szerette a pacalt és a birkapörköltet. Az Írószövetség éttermében olyan látható és hallható élvezettel ette mind a kettőt, hogy volt, akinek e látványtól megjött az étvágya, és volt, akinek elment.

Talán valami hasonló jellemezte a vele kapcsolatba kerülő embereket is.

A biológia mai állása szerint a marxista esztétika nem fertőző. Akkor is újraolvasható, ha ma már sok megállapítását joggal vitatjuk. Már aki képes átrágni magát az esztétika bikkfanyelvén. Nekem nem sikerült.

Soós Zoltánt elfelejtették. Szerdahelyi Istvánt el fogják felejteni. Tamás Ervin fogalmazott pontosan: "Ártott, de legalább tudott."

Nyugodjon békében. Nehezen tudom elképzelni róla. Temetése már életében megtörtént.