Nem tudom, miért hozta elő a Facebook fura ura. Elolvastam, és rá kellett jönnöm, írhattam volna e percekben is. Nem tudom, hogy lehetséges, segítsetek! Szeretném, ha még adna az Isten pár emberi gondolatot, hogy megírhassam. De valahogy mindig az utolsóként megfogalmazott írás kerül előre a Facebookon.

Magánügy, de már nem vagyok egészséges. Ennek az írásom minőségéhez semmi köze. Betegen is írhatok egetverő hülyeségeket, ahogy talán fiatal sportemberként is írtam valamit, amiben volt érték. Nem az én dolgom eldönteni. Az olvasó dönt mindenről. Nem csak az, aki az írás tartalmával egyetért. Az a célom, hogy azok is találjanak értéket, akik írásaim egy részét, vagy akár egészét tartalmilag elutasítják.

AntiBayer szeretnék a publicisztikában lenni. Képviselni azt, amit jövőként elképzelek. Közben kíméletlen bírálója lenni mindannak, ami van. Illetve. Mindannak, ami ma rossz. Ami kártékony. Nem vagyok naiv. Hogy jobbá legyen a hazám, ahhoz azt, ami ma hatalom, el kell söpörni. Nem megsemmisíteni, nem átkozni, nem káromolni, híveit nem állattá alázni. De egy percig se tagadni a mai vezetők büntetőjogi felelősségét! Nem felmenteni a makacs Fidesz szavazókat, akiket gyáváknak tartok. A gyávaság azonban nem bűn. Néha ez az ára, hogy élhetően élhessünk. De aki ezzel dicsekszik, miféle ember?

Valaki megkérdezte tőlem, ha ma árulókat nevezek meg, vajon mekkora árulók voltak a Kádár rendszerben élők?
A kérdés maga is aljas. Nem éltünk demokráciában. Idegen csapatok voltak itt, akik jelenléte mindegyikünk agyába véste: "Nem lesz más, amíg éltek, de ebben nőnek fel gyermekeitek, unokáitok is!' Mit mondott az a rendszer? "Ha nem vagy ellenünk, velünk vagy!"

A világ két részre szakadt. A Nyugat és Kelet fő politikai értéke a jaltai egyezményen alapuló potsdami szerződés státus quojának megtartása volt. Aki ebből hajszálnyit is kilépett, termonukleáris háborút kockáztatott. Ebben a világban nem volt remény változásra. Már a reform is negatív, kétes fogalom volt. Valahol mégis béke volt. 1956 nem volt hiába! A hatalom jóval több mozgásteret adott a társadalomnak, mint azon országokban, ahol nem volt 56. Ki kell mondani akkor is ha megköveznek érte, hogy ez annak is köszönhető volt, hogy Kádárnak mindig többet engedett meg Moszkva. Megmozdulás volt 1953- ban az NDK- ban is. Volt Csehszlovákiában, Poznanban 1956- ban. Majd 1968- ban Prágában. A diktatúra nyomása Magyarországon enyhült.

De a magyar ellenzéket üldözték. Elvették állásaikat, egzisztenciájukat. Nem volt fizetésük. Mégsem lettek a rendszer támogatói. Sosem felejtem Solt Ottíliát. Ő és csoportja mondta ki, hogy a gulyáskommunizmusban is vannak szegények, és ha vannak, segíteni kell nekik. Igen, a gazdasághoz is értő ember gondban van. Mert szidhatom reggeltől estig a kapun belüli munkanélküliséget, amikor mindenkinek volt állása, fizetése, megélhetése. Valljuk be, ha harminc fillérrel emelték a sajt árát, már az egypártban vitákat generált. Ma már forintunk sincs, nem hogy fillérünk. 

És akkor azt a rendszert - a világpolitikai helyzetet kihasználva - a magyar ellenzék megdöntötte. Hogy miért nem tartunk ott sem, ahol tartanunk kellene, más dolog. Az lehet vita témája. De ritka aljas dolog a magunk mai gyávaságát, ócska szervilizmusát összevetni az idegen csapatokkal súlyosbított, de " jóléti" diktatúrával.

Mivel a rendszerváltozás valódi egykori hősei vagy meghaltak, vagy annak árulói lettek, - mint a teljes mai hatalom - nekem kötelességem Csengey Dénes, Beke Kata, Szabó Iván és a többiek helyett szólni. Sajnálom, hogy ezt kell tennem, miközben versek maradnak megíratlan, novellák maradnak a képzeletben. A műveim kiadása eltolódott sohanapjára. Nem én akartam ezt a világot. De személyes kudarcom, hogy rosszabb és kilátástalanabb világot hagyok utódaimra, mint amit apámtól kaptam. Szégyellem magam. Érted ezt, Viktor?