Semmiképpen nem szeretném, ha régi barátom, és egykori munkatársam, Gonzales Dezső személyében is belekeveredne egy vitába azért, mert a saját, tiszteletre méltó álláspontját leírta egy korábbi írásom kapcsán.

De. Én azt hiszem, tudom mi áll a barátom üzenete mögött. Volt egykor 800.000 párttag. Ennek a sokaságnak a legalja, a söpredéke kommunistázik, bolsevistázik, libsizik, utálkozik ha vörös csillagot lát. Ezekből lettek a fasiszta, náci nézetek hordozói. 
"Ezek ugyanazok." Akik lógó nyelvükkel egykor a Cserje utcai feneket keresték, azoknak a rendszerváltozás sem volt egyéb, mint új, és még újabb fenekek felkutatása. Lám, már ott gyülekeznek a Nagy Kövér Segg körül, nehogy 2018-ban lemaradjanak.

De magunkat, rendszerváltoztatókat is súlyos felelősség terhel: a szabadság és a demokrácia mellé jólétet ígértünk. Nem csak a jólét maradt puszta álom, de még a szabadságot, a demokráciát is hagytuk elvenni a néptől. Elvesztettük Gonzales Dezső, és minden gonzalesdezső bizalmát. A napi politikai munkában érzem, a bizalmat rettenetesen nehéz visszaszerezni. Vajon miért csodálkozunk, ha akiktől elkértük a jelent, de cserébe nem adtunk jövőt, visszatérnének a múltba?

Azt hiszem, valahol fenti sorokban van az én régi barátaim keserű igazsága.

****

Dezső Gonzales bejegyzése:

"Kedves Barátom! Örülök, hogy megemlítettél a barátaid között, bár nem mindenben értünk egyet. Én azt a világot nem láttam és ma sem látom szürkének. Lehet, hogy csak azért mert fiatalok voltunk, de az akkori lehetőségek mindenki számára elérhetők voltak. Megjegyzem, volt olyan ismerősöm, akit a vöröskereszt hozott haza abból ˝színpompás" világból. Egyébként rendszerint olvasom az írásaid és tetszenek, bár néha nem egyformák az emlékeink, de ahogy írtad az idő néha módosít az emlékeken."

Azt hiszem, fontos - talán másoknak is tanulságos - annak a politikai vonatkozása, amely barátomat levélírásra késztette. "Mélységes mély a múltnak kútja..." - kezdi így Thomas Mann monumentális regényét, a József és testvéreit. Hozzáteszem ehhez Fritz Zorn szavait: "...és elszédül, aki belenéz."

Csak arról érdemes írni, ami közügy. Akkor is az, ha kezdetben nem annak látszik. Majd eldöntik az olvasók, akik között most lesznek élő tanúk is.

A múlt század hatvanas éveiben járunk. Akkor még Szerszám és Gépelemgyárak Gépelemgyárának nevezték azt az üzemet, amelyben elkezdődött a történetünk Gonzales Dezsővel, és a többi fiatallal. Az egykoriak közül ma is még jó néhányan élünk. És vannak, akik itt a Facebookon ellenőrzik, vajon igazat mondok- e.

Igaz, sok év telt el, és néha magam sem tudom, a saját emlékeim idézem fel, vagy a közös emlékek áradásából hullik egy-egy csepp az emlékezetembe? Jó lenne megállni egy-egy órára a régi gyár előtt! Talán könnyebb volna felidézni az emlékeket. Azonban a később már önálló Újpesti Gépelemgyárat hiába keressük a Dugonics utcában. Ifjúságunk színhelyét eltörölték a föld színéről. Ahogy mondani szokás: bevetették sóval. Már csak emlékezetünkben járhatjuk be a műhelyeket, az irodákat, a folyosókat. Nem létezik már a porta sem, amelynek előterében szépen, rendben sorakoztak a sárga bélyegzőkártyák.

De most nem nosztalgiázunk. Annak az ideje máskor és másutt van. Minden év májusának utolsó péntekén egy újpesti vendéglőben.

Csak annyit üzenek innen azoknak, akik döntöttek arról, hogy ifjúságunk színterét, sok sok ezer munkás, értelmiségi, alkalmazott munkáját semmibe véve döntöttek a rombolásról, hogy a gyárunk mindaddig áll és létezik, ameddig egy is él közülünk, és egy utódunk is emlékezik ránk. Aki épít, annak tisztelet jár. Aki pusztít, annak megvetés.

A múlt gyakorta megszépül, néha szürkévé lesz emlékezetünkben. Most vajon kinek van igaza? Gonzales Dezső barátom azt írja, nem szürke világra emlékezik. Én ennek ellenkezőjéről írtam. Azt hiszem, nem ugyanarról beszéltünk. Én azt a rendszert neveztem szürkének, ahol mi sem lehettünk önmagunk egészen. Dezső úgy emlékszik, hogy minden lehetőség nyitva állt előttünk. Én nem így emlékszem. Vajon miért nem vettek fel engem, és sok társamat még abba a középiskolába sem, ahová jelentkeztem, konkrétan a Kölcsey Gimnáziumba? Vajon miért gátolták meg, hogy egyetemre menjek, miközben úgy a középiskolai, mint az egyetemi felvételin megfeleltem? Te elfelejtetted, Dezső, hogy miközben már gazdasági vezető voltam az Üzemgazdasági Fősztályon, és egyúttal KISZ titkár, még a Foxi-Maxi egyetemre se vettek fel, azt hiszem, az egész országban nekem kellett egyedül oda felvételi vizsgát tennem...

Hja. Nem szerepeltem a "káderfejlesztési" tervben. (Mellesleg "echte" tökéletes munkáskáderként Te sem.) Ilyen szó-szörnyek iránt csak nincs nosztalgiád? Kissé őszintébben szólt erről apámnak Benkei András, a kor belügyminisztere: "Vedd tudomásul Feri bácsi, hogy ebben a büdös életben nem lesz a fiadból semmi, amíg maszek vagy!"

Ehhez pár apróság, amiről talán nem tudtál: Engem KISZ titkárnak és Téged helyettesemnek a KISZ felettes szervezetének jelöltjei ellenében, a párt helyi titkárának, Tóth Ferencnek heves tiltakozása mellett választott meg a gyár ifjúsága. A kádári rendszert a mi kis vállalatunknál nem Kádár János, hanem Tóth Ferenc testesítette meg, aki mélységesen utált mind a kettőnket. Remélem, nincs a tudatlan, sötét gazember iránt nosztalgiád?

Visszatérve az általunk vezetett szervezetre: Semmiféle komoly politikai munkát nem végeztünk. Nagyokat röhögtünk Apró Antal előadásán. Ott vertük át a pártszervezetet, ahol értük. Ha tévedésből valaki munkásőrnek jelentkezett, lebeszéltük. Nyilván nem voltunk a hatvanas években ellenzékiek, de megvezethető, buta cselédei sem voltunk senkinek. Kicsit naivak is voltunk. Hittünk a gazdasági reformokban, abban, hogy a szocialista rendszer jobbá tehető.

Valóban igaz, ha akkoriban az "ototóban" a "sztalinnál" vagy a "háromcsöcsűben" (egykori újpesti kocsmák) valaki szidalmazta volna Kádár Jánost, finoman szólva is laposra verik. Sokféle nézőpont van. Biztos igaz, hogy volt, akinek nem vált be a disszidálás. Ha írod, biztos volt, akit a Vöröskeresztnek kellett kimenteni Nyugatról.

De most - talán későn - elmondom, hogy 1965 és 1975 között harmincan léptek le a gyárból, mind munkások és két műszaki. Mind a színesebb nyugati világba. Senki közülük nem jött vissza.

Itt közzé teszem Kozák Márton levelét, aki a Távlati Fejlesztési Főosztály mérnöke volt:

"Tisztelt Igazgató Elvtárs!

Kérem, szíveskedjen számomra 50 év fizetés nélküli szabadságot engedélyezni!

Elvtársi üdvözlettel:

Kozák Márton 
Lausanne"

Ugye emlékeztek Pártényi Gyulára? Görög Sanyi bácsira?

Ha emlékeztek még rájuk, arra is kell, hogy a mi baráti társaságként működő szervezetünket vagy tíz alkalommal tiporták volna szét, ha az Igazgató, és Sanyi bácsi, vagy a kerületben lévő Horovitz Jani, vagy Kemény Laci nem védenek meg. Mégis kik akartak kikészíteni? Az imperialisták? A nyugati liberálisok? A belső ellenzék?

Hát nem. Minket úgy személyünkben, mint szervezetileg az MSZMP helyi, és kerületi korifeusai, Tóth Ferenc párttitkár vezérletével támadtak! Márpedig nekünk a Kádár rendszer nem a hegyen lakó pártvezető volt, hanem Tóth elvtárs és társai.

Vajon hogy lehet, hogy miután engem kirúgtak, egy ideig még tartotta magát a közösség, aztán pár év múlva szétbomlasztották? Nos, nem történt más, mint megfordult a politikai széljárás. Szerencsés időben voltam a Gépelemgyárban. 1965-ben érlelődött a reform, 1968- ra megvalósult, mire távoztam a gyárból, 1975- ben, már a Biszku Bélának tulajdonított vonal érvényesült. Az MSZMP az 1968-as prágai bevonulás negatív hatásait igyekezett a belpolitikai mezőben ellensúlyozni. Ezért volt lehetséges 1965 és 1973 között egy olyan KISZ szervezet fenntartása, amely valójában baráti társaságként létezhetett. Ezért tudtak minket megvédeni a vállalat gazdasági vezetői, sőt a kerületi KISZ felvilágosultabb vezetői.

A későbbiek során ez a lehetőség fokozatosan megszűnt. Miközben a kádári rendszer gazdasági alapjai már gyengültek, kénytelen volt a rendszer nyugat felé nyitni. ( Dezsőnek is tudnia kell, de talán még Moldova György is tudja, hogy Kádár János vetette föl a Európai Unió elődjéhez való csatlakozás kérdését. Igaz, ezt még az akkori nyugatnémet kancellár se vette komolyan. Kádár aktív nyugati politikát folytatott, és volt olyan jó politikus, hogy tudta, az MNB által felvett nyugati hitelek távolodást jelentenek Moszkvától, amint Világbankhoz közeledésünk is. )

Jaj! Ezzel nem kívánom azt mondani, hogy Kádár János valamilyen polgári, nyugatos társadalmat akart volna. Semmi nem állt tőle távolabb. Csupán felmérte, hogy nem teljesül a szocializmus alapvető "törvénye" - az életszínvonal folytonos emelése. Azt hiszem, arra soha nem gondolhatott, hogy a hiba a szocialistának nevezett rendszer lényege. Úgy vélem, annyit ismert fel, hogy a brezsnyevi pangás, az ország tőkehiánya, a COCOM lista olyan tényezők, amelyek hátráltatják a szocialista fejlődést. 

Miközben zajlott a "détante" Európában, idehaza szó sem lehetett az emberi jogok teljességéről, a Moszkvához kötődő ideológiai-politikai kötelékek lazításáról.

Úgy gondolom, hogy a vállalatok KISZ szervezeteinek, helyi szakszervezeteinek akkor lehetett és ott lehetett pozitív szerepük, amikor és ahol ki tudtak lépni a tőlük az MSZMP által elvárt szerepből. Konkrétan ez az Újpesti Gépelemgyárban sikerült. Nálunk a KISZ a fiatalokat nem terelte ideológiai karámba, hanem előlépett érdekvédelmi és érdekképviseleti fórummá, szervezte a gyári fiatalok állami és szakmai oktatását, kulturális 
életét, és szórakozását.

De az is igaz, hogy miközben ebben egyetértünk sok ma élő egykori fiatallal, abban már lehet köztünk véleményeltérés, hogy miből eredeztetjük ezt a lehetőséget. Gyanítom, hogy Gonzales Dezső barátom a kádári rendszer létéből vezeti le, hogy a mi gyárunkban lehetett közösség, amelyet nem hatott át ideológiai kötöttség.

Én ennek az ellenkezőjét gondolom. Éppen a kádári rendszer átmeneti gazdasági és politikai gyengeségeit használtuk ki, amelyeket nem tudatosan ismertünk fel, hályogkovácsok voltunk. Egyszerűen vitt minket az ifjúság lendülete, és gyakorta ütköztünk falakba. Előfordult, hogy meglepődtünk, ledőlt néhány fal.

Szép volt az ifjúság. Kár olyanokat - főként ébren - álmodni, hogy a szocializmus kádári, vagy posztkádári formája visszatérhet. Megbukott, eltűnt, földet rá!

De talán abban egyetértünk, hogy itt van most egy munkásellenes, értelmiségellenes, fejlődésellenes, velejéig rothadt, rabló és korrupt rendszer. Ez a banda már szétverte a társadalmi szolidaritást, és azt hiszem, az orbáni világban esélyünk se lenne egy olyan jó munkahelyi közösséget létrehozni, mint amilyen egykor az Újpesti Gépelemgyárban, és nyilván más munkahelyeken is kialakult.

Barátsággal! 
Füredi Feri