Rudolf Steiner - mellékesen a Waldorf iskola atyja - valódi polihisztor volt. 1861- ben született, 1925- ben halt meg.

Aki ismer, jól tudja, hogy tanulmányaim ellenére mindig igyekszem elkerülni a tudományok tolvajnyelvét. Most, hogy mégis Rudolf Steinerre hivatkozom, kimondottan aktuálpolitikai jelentőségét érzékelem. Szinte mindegy, hogy Steiner egyik híres gondolatát évezredek fordulóira, vagy századfordulókra értette. Higgye el mindenki, hogy Steiner gondolatait akkor is érteni fogja, ha most hallja, olvassa először a nevét. Hogy egyszerűbb legyen érteni, most kizárólag a XX. századról, és a mostani éveinkről - a XXI. század elejéről essen szó.

A steineri gondolat lényege, hogy ami az előző évszázadban történt, az sűrített, módosult formában megismétlődik a következő század első évtizedeiben. Bocsánat minden filozófiában jártas értelmiségitől, de csontig le kellett hántanom ezt a tételt ahhoz, hogy mind értsük, és egy nyelven beszéljünk.

Sorra olvasom történelemben jártas tudósoktól, és a politikai történéseket figyelő egyszerű hozzászólóktól, hogy mintha a ma demagóg populizmusnak minősített hangnemet, stílust, de sajnos világnézeti tartalmat is mintha már láttuk, hallottuk volna, vagyis ismerős, úgy 1930 környékéről. 1930 már számomra is történelem. Emlékszem egy megboldogult ifjúkoromban olvasott régi újság címére: "Inog a parlamentarizmus."

A cikk tartalmára is emlékszem: Kétségbe vonta a képviseleti, és a közvetlen demokráciát, mind a kettőt kommunista mételynek nevezte.Úgy foglalt állást, hogy minden országnak az tenne jót, ha egy jó képességű diktátor vezetné, a nemzeti burzsoázia támogatásával. A cikk a kor szellemével egyezően trianonozik egy sort, majd előre vetíti Hitler hatalomra jutása előtt három évvel, hogy a weimari demokrácia, mint minden demokrácia, gyenge, és a demokráciának azért nincs jövője, mert az a zsidók érdeke, hisz ravasz módon a nép hatalmának ígéretével kiveszi a munkások kezéből a tőkések elleni egyetlen fegyverüket, a kalapácsot. Ezt a zagyva szöveget Mussolini dicsőítésével zárta.

Sajnos azt látom, hogy Trump és Putyin törekvéseiben igenis ott a világ gazdasági újrafelosztásának igénye. Ez a törekvés a múlt században is a demokrácia meggyengítésével, az autoriter rendszerek előretörésével, a Népszövetség tehetetlenné tételével kezdődött. Hogy végre befejeződött a világméretű konfliktusok háborúvá válásának esélye, az két fontos tényezőnek köszönhető: a két világhatalom nem tudott egymás fölé kerekedni, kialakult egy dinamikus egyensúly. Másrészt kiegyezett és kibékült Franciaország és Németország. Létrejött az Európai Unió elődje.

Sokan gondolják, hogy ma más formában mintha ismétlődne az a politika, amelybe az 1929 utáni gazdasági világválság után az Egyesült Államok menekült, sikertelenül. A New Deal szerepe ebben kétségtelen, de az se tagadható, hogy a hitleri politikának voltak hívei az Egyesült Államokban, ahogy Nagy Britanniában is, akik a békepolitika álcája mögé bújtak.

Trump politikai mozgását figyelve - a zavarokon túl - agresszív hangvétel, idegesség, következetlenség jellemző, korántsem úgy látszik, hogy az "America First" sikertörténet lesz. Ez a helyzet nem tesz jót az Atlanti együttműködésnek, a NATO- nak. Súlyosbítja a problémát a Brexit.

Véleményem szerint növeli Oroszország és Kína mozgásterét, utóbbiét az "Új Selyemút" hatalmas projektjének kialakításában. Oroszország mai politikája pedig vészesen hasonlít a sztálinista Szovjetunióéhoz, hiszen mindkettő gyökere azonos: a hagyományos orosz terjeszkedő birodalmi politika, orthodox egyházi néphülyítéssel kombinálva.

Ami hazánkat illeti, a kormányzat képtelen a nemzeti politika terén a szuverenitás pontos értelmezésére. A tragikusan nevetséges külpolitika a nyugat és az Únió mellett egy 87 éves pénzembertől "félti" hazánk szuverenitását, aközben kiszolgáltatja országunkat az orosz hatalmi befolyásnak. A magyar Kormány nyilatkozatait, a miniszterelnök beszédeit nyugodtan hasonlatosnak lehet tekinteni Gömbös Gyula, Imrédy, Darányi egykori beszédeihez.Találni szövegazonosságokat is. Orbán kétségkívül novum, egyesíti politikájában a szélsőjobboldal, és a szélsőbaloldal legrosszabb hagyományait. Csak remélni lehet, hogy a steineri analógia véget ér, mielőtt Sztójay Dömével is megtaláljuk az eszmei hasonlatosságot.

Többről már ne is essék szó. Nehogy szót kapjon Szálasi is.