Nem vállalkozom arra, hogy pontos meghatározását adjam.

A középiskolai - immár 53.évükbe lépett - barátságok különleges helyet foglalnak el az ember életében. Valamikor, a középiskolás években, szoros kötődés alakult ki azokkal, akikkel a kosárlabda csapatban együtt játszottunk. Vagyis elsősorban a fiúkkal. Aztán a suli elvégzése után a helyzet változott. Igaz barátság van ma már a lányokkal is, akik mára meglett hölgyek, tiszteletre méltó asszonyok. Ezek az iskolai barátságok nagyon szilárdak, de nem jelentenek napi kapcsolatokat. Azt jelentik, amit sok egyéb hasonló visszaemlékezésben olvastam: mindegy, hány év telik el két találkozás között, a beszélgetést ott folytatjuk, ahol egykor abbahagytuk.

De a barátságnak vannak próbakövei. Egyik régi osztálytársammal évtizede más politikai nézeteket vallunk.
Ez azonban mit sem befolyásolja azt, hogy mindig kölcsönös szeretettel, és tisztelettel beszélgessünk, ha találkozunk.

Az érettségi találkozók úgy zajlanak, mint másutt. Előjönnek a régi hülyeségek, történetek, utólag jókat röhögünk egykori dolgainkon. Néha meghatódunk, de nincs ember, aki igazán értené rajtunk kívül, miért vált ki eszetlen röhögést, ha egyikünk annyit mond : Kilenc. És miért szökik könny a szemünkbe, ha valaki elkezdi mondani Jeszenyin sorait: "Bokraink közt már az ősz barangol..."

De barátság hoz csalódásokat is. Mivel közszereplő, leírom a nevét. Azt, hogy végtelenül szegény, és műveletlen gyerekből író lettem, költő, azt annak is köszönhetem, hogy Marton László, akiből Kossuth díjas rendező vált méltán, éveken át Balatonszemesem ott aludt minden nyáron az ágyam végénél keresztbe tett heverőn. Igaz, tőle kaptam, és nem én adtam. De sok más akkori szemesi nyaraló gyerekkel együtt a gyermekkora részei voltunk. Mégsem érdemeltünk egyetlen mondatot sem életrajzi könyvében. Beszél a szemesi éveiről. Mintha mi nem is léteztünk volna. De egyszerre elfelejteni Szakács Gyurit, Livyt, Gábort, Heckenast Gábort, Szloboda Jancsit, Szél Lacit, Kulitzy Pétert, a Faludi testvéreket, Bálint Andrist, az Ürgét, és Kovács Andrist? Bosszút állok: Ezennel közhírré tétetik, hogy Marton Lászlót annak idején Pacalnak neveztük.

Van egy másik művész barátom, Nagy Bandó András Igaz, ez komoly felnőtti barátság. Több évtizedes. Nem találkozunk gyakorta személyesen de a barátságot egyikünk se mondta fel. Nemrég meghívott a Fészek klubba, önálló estjére. A régi barátsággal köszöntöttük egymást.

Sejtem, mit gondol az olvasó. A címben azt ígértem, barátságról lesz szó, nem annak megtöretéséről. Csakhogy a barátságok, túl sértéseken, sértődéseken, árulásokon, félreértéseken, kölcsönös vádaskodásokon ma is élnek, léteznek. Vannak. Hogy miért? Mert egykor olyan szilárd alapokra építettük, hogy az élet minden földrengésének ellenállt. Még annak is, amikor konok módon magunk akartuk szétverni.

Ezt üzenem mai barátomnak is: Az a barátság, amelyben folytonos a nyugalom, állandó az egyetértés, és dicsérjük egymást folyvást, az még akkor sem szilárd barátság, ha igazat mondunk. A barátság valódi ereje, tartóssága akkor bizonyított, ha összecsapunk, ha konfliktushelyzetbe kerülve megismerjük a másik olyan tulajdonságait, amelyek számunkra idegenek. Különösen nehézzé teheti a barátságot, ha az nem pusztán a szimpátia - antipátia keretrendszerében mozog. Átszőheti a főnők - beosztott, a fölé és alárendelt, az utasító - utasított és egyéb hasonló viszony.

De tovább színezheti ezt a bonyolult rendszert, ha nagyon hasonló személyiségvonásaink vannak. Lehet, pont azt nem fogjuk szeretni barátunkban, amilyenek pont mi is vagyunk. Külön pszichológiai véleményem van a megbocsátás súlyosan káros szerepéről a kapcsolatokban. 

Nem kell megbocsátani. A megbocsátás idegen a barátságtól. Megbocsátani annyit tesz, mint fölébe helyezem magam a másiknak, és eközben a másikat lenyomom a földre.

A megbocsátásban részesített soha többé nem lehet egyenrangú a megbocsátóval. Még rosszabb, ha a megbocsátott szinte görcsösen egyenlíteni akar, a megbocsátó pozíciójába átkerülni. Az ilyen kapcsolatok hamar szétesnek. El kell tudni fogadni a másikat olyannak, amilyen. Nem könnyű. De ami könnyű, értéktelen.

A ravasz író itt vallja be, hogy amit megfogalmazott a barátság ürügyén, az minden emberi kapcsolatra vonatkozik.