Ritka kivétel, amikor az író hangsúlyozza, most nem a közíró, nem a politikai publicista szólal meg soraiban, hanem az egykori sportoló. Vagyis kizárólag az úszásról essen szó. A sportról, és ami ma már ettől elválaszthatatlan: a közvetítésről.

Alig vártam, hogy véget érjenek a számomra nem nagy élményt nyújtó mű- és toronyugró versenyek. Ez nem a sportolókat minősíti, de úgy vélem, hogy a különböző férfi-nő vegyes szinkronugrások teljesen feleslegesek. A férfiak és nők egyenrangúságának ilyen módon történő erőltetése nem a helyes útja az olimpiai és sportmozgalomnak.

A szinkronúszás pedig valami olyan, mint a ritmikus sportgimnasztika, amelyet ugyan ma másképpen hívnak, de inkább sorolnám az előadóművészet tárgykörébe. Azt hiszem, valahol ideje lenne legalább meghatározni a sport és a művészet határait, mielőtt még olimpiai versenyszámmá válik a balettforgás, vagy a száz méteres trombitaszóló.

A viccet félretéve: alig vártam, hogy elkezdődjenek végre az úszóversenyek.

A vízilabda sem tartozik a kedvenceim közé, na mindegy, végtére is ez szubjektív dolog: a kosárlabda elkötelezettje vagyok, újabban pedig a kézilabdáé és a teniszé. A futballt is szeretem, éppen ezért annak magyar változatát nem nézem.

Visszatérve az úszásra: A magyar sportolók - úszásban különösen - mind tiszteletet érdemelnek. Hajnalban kelnek forró nyárban, hideg télben, és annyit edzenek, hogy a gondolatától is megborzongva kalapot kell előttük emelnünk. Mérhető sportág. Itt nem lehet arra hivatkozni, hogy "lepontoztak" hogy nem adtak meg egy jogos büntetőt. Ennyiben az atlétikával összevethető alapsportág. A felkészülés csapatban történik, mert
ennyi szenvedéshez, ennyi lemondáshoz igazi sporttársak kellenek. És kiváló edzők. Ahhoz pedig, hogy jó eredményeket érjenek el sportolóink, méltó ellenfelekre is szükség van. Meggyőződésem, hogy nagyszerű férfi gyorsváltónk azért is tudott korábbi önmaga fölé nőni, mert az egész mezőny kiváló úszókból állt, azon túl, hogy fiaink tökéletesen felkészültek a megmérettetésre. Fiatal úszóink ezt a tiszteletet meg is adták úgy a győzteseknek, mint a legyőzötteknek.

A riporteri állásban ugrándozó közvetítők erre nem minden esetben voltak képesek. Mi már középiskolás korunkban megtanultunk egy mondást: "Az öndicséret büdös."  Talán várjuk meg, hogy uszodánkat és szervezésünket mások dicsérjék, és ne önmagunk. Miközben a úszósportunk volt nagyságai mind örömmel vették tudomásul a nagyszerű magyar sikert, a riporterek és a közvetítők már - már az elvárható mértéktartás határait feszegették. Szerencsére a hang kikapcsolható, és közvetít az Eurosport is, egy perces gyűlölködők nélkül. Ha valaminek nincs helye a sportban, (sem) az pont a méltóság, és a mértéktartás hiánya.

Ha valóban tisztelettel invitáljuk a világ sportolóit a vizes világbajnokságra, akkor minden versenyzőt megillet az a megbecsülés, hogy versenyét közvetítsük. Az interjúkat nem illik úgy időzíteni, hogy emiatt akár egy hossz is kimaradjon a közvetítésből. Nincsenek vacak futamok, érdektelen versenyzők, lenézett országok! A rendezőnek ilyenek nem lehetnek! A mi nagyszerű sportolóinknak nincsenek is ilyenek!

A sportolókhoz azonban méltatlan az a dilettáns, "lelkendező" és ostoba hangnem, amely sajnos a "királyi" sportcsatornát mindig is jellemezte.

Hajrá magyar sportolók! Dicsőség minden sportolónak, aki eljött, hogy részt vegyen ezen a világbajnokságon!

Mert "Béke vagy, Te sport!"

Maradj is az.