Jó pár hónapja, talán egy éve a Sportkózházban megvizsgált Dr. Légrády József főorvos. Róla el kell mondanom, hogy évtizedek óta kezeli különféle prosztata problémáimat. Soha nem fogadott el egyetlen forintot sem. Minden esetben udvariasan, szakmailag korrekt módon látott el. Nos, a Sportkórház laboratóriuma ezúttal nagyobb bajt állapított meg. Légrády főorvos azonnal - előttem - felhívta Dr. Pánovits József főorvos urat, az Urológiai Klinika egyik vezető főorvosát.

Pánovits doktor szívélyesen fogadott. Megállapította, hogy un. TURP műtétet kell végrehajtani. Nem kellett sokáig várnom. Pár hét után a Klinika fogadott. Minden előzetes vizsgálatot gyorsan, minden fennakadás nélkül elvégeztek. A műtétet Pánovits doktor nem tudta végrehajtani, mert nem létezett olyan TURP műtéthez alkalmazható "fej", amilyen az én anatómiai adottságaimnak megfelelt volna. Pánovits főorvos úr azonban így is megtalálta a megoldást.

Pár nap múlva - jó állapotban - haza is jöhettem. És itt kezdődtek a gondok. Minden héten mennem kellett kezelésre. Az szinte mellékes, hogy a kórház a világ végén van a lakásomhoz képest... Az igazi gondot minden alkalommal az okozta, hogy több órát kellett várni a pár perces kezelésre. No nem azért, mert Pánovits főorvos úr kávézott volna, vagy a számítógépen játszadozott volna, vagy amit máshol tapasztaltam: órákon át a randevúit beszélte volna meg telefonon. Nem. Pánovits főorvos úr valamikor reggel elkezdte a munkát, és még délután négykor is volt, hogy operált. Sőt, volt, hogy még este hatkor is.

Ez így ment heteken át. Nagyon fáradtnak láttam, mégis tréfálkozott, és értette a humort. Elképzeltem magam, hogy micsoda súly nehezedik rá, nem létezik, hogy én ennek a töredékét is bírnám! Hiszen minden betegnek az Ő műtéte a fontos, egyedi ellátást akar, joggal! És itt van egy valóságos hős, aki nap nap után helytáll, úgy, ahogy köznapi, magamfajta ember nem lenne képes!

Elkezdtem magam szégyellni. Ez az ember életeket ment, de arra sincs ideje, hogy élvezze a sikereket, kipihenje a törvényszerűen bekövetkező időnkénti kudarcokat, csak dolgozik, ahogy esküje kötelezte.

Aztán eljött egy nap, amikor szóltam életem társának: én ezt képtelen vagyok többé elfogadni. Befejezem, nem megyek többet kezelésre. A főorvos úr megharagudott rám. Pedig csak megértettem, hogy itt van egy nálam súlyosabb beteg is, a magyar egészségügy. És ennek mind áldozatai vagyunk: Pánovits főorvos, minden betege, a nővérek, és én is.