A Viktor
2017. július 20. írta: Ferenc Füredi

A Viktor

szigetvari-viktor.jpg

Nos, ezúttal nem Orbánról szólok pár keresetlen szót. Szigetvári Viktor az Együtt egyik, mondjuk ki: második számú vezetője. Az Együtt azon pártok egyike, amelyek elvetik a MSZP-vel, a DK-val való együttműködést, és egy másik összefogás mellett tették le,- egyelőre csak távlati célként - a voksukat.

A mi Viktorunk - mármint a Szigetvári - valójában az Együtt sokkal meghatározóbb alakja, mint Juhász pártelnök.
Szigetvári ugyanis - Juhásszal ellentétben - régóta politikus. A politikai iskolát az MSZP-ben járta ki. Jól képzett, a politikai gyakorlatban jártas ember. Semmi gondot nem látok abban, hogy aki az MSZP-ben szocializálódott, az ismeri, tudja, hogy mitől és kitől kell elhatárolódnia. Leginkább saját korábbi önmagától.

Ez manapság szinte össznépi - bocsánat - összpolitikai divat lett. Ma itt vagyunk, holnap ott. De nem ez lepett meg. Szigetvári úr valóságos tirádákat vágott ki a határon túli magyarság választási jogának nagyszerűségéről. Hogy világos legyek: a kettős állampolgárság rendben van. Az kissé ugyan érdekes, hogy pártunk és kormányunk együtt lép, együtt lélegzik, együtt pereskedik, és együtt mocskolódik azzal a szlovák kormányzattal, amely tűzzel-vassal üldözi a kettős állampolgárságot vállaló magyarokat.

A magyar kormánynak ugyanis egyáltalán nem számít a határon túli magyarság. Éveken át mindent megtett, hogy az RMDSZ ellen mozgósítson, és amikor Szász Jenő is kudarcot vallott, kistafírozta jó, zsíros állásokkal.

A magyar lakosság - tekintet nélkül egyéb párt- és politikai elkötelezettségétől - nem örül annak, hogy a határon túli magyarok szavazati jogot kaptak, de annak főleg nem örül, hogy ezt milyen könnyített, és visszaélésekre lehetőséget adó módon gyakorolhatja.

Különösen visszataszító az a semmivel sem indokolható megkülönböztetés, amellyel a külföldre munkát vállalni szerződött olyan magyar állampolgárokat sújtja, akik sokkal erősebben kötődnek a határainkon belüli magyarsághoz, mint azok, akiknek őseit egykor a trianoni békeszerződés szakított el az egykori Magyarországról.

Ezt könnyű belátni. Amikor a szomszédos országok magyarságáról beszél az ókonzervatív (?) média, "magyar testvéreinket" emleget. Ez pusztán egy képletes szöveg. De akik Londonban, Bécsben, Münchenben, Stockholmban dolgoznak, élnek magyarként, azok valóban testvéreink, gyerekeink, unokáink, és a valóságban, nem képletesen.

Szigetvári úr kétségtelenül erre is felhívta a figyelmet. Azonban úgy látszik, nem érti, hogy vagy minden külföldön élő magyar, vagy senki. De ha mégis megillet valakit a választás joga, ezerszer inkább azokat, akik a határainkon belül rendelkeznek lakással, mert ez, és a hazautalt milliárdok igazolják, hogy bár külföldön dolgoznak, de minden szállal kötődnek hozzánk, és vissza is várjuk őket.

A nem határainkon belül élő magyarságot segítenünk kell. A kettős állampolgárság önmagában elegendő a szavazati jog nélkül is, mert igazolja magyar nemzethez való tartozásukat, és az ehhez kapcsolódó útlevél megvédi őket a határon előforduló visszaélésektől, a "kiszúrásoktól."

Vajon miféle szövetség formálódik az LMP, a Momentum, a Párbeszéd, az Együtt között, amely az egyik fontos nemzetpolitikai kérdésben a Fidesz álláspontját mantrázza? Vajon mit ért a Momentum az alatt, hogy a nemzeti felfogás ügyében versenyez a Fidesszel? Ez lenne az a XXI. századi gondolkodásmód? Az lenne, amely minden ízében a XIX, XX. század eleji nacionalista, sovén alapokon nyugszik?

Nem. Tessék felülvizsgálni ezeket a maradi elveket, és ha meglátják a baloldal szemében a szálkát, nem árt, ha meglátják a magukéban a gerendát! Ilyen alapokon inkább ne szövetkezzenek!

A bejegyzés trackback címe:

https://furediferenc.blog.hu/api/trackback/id/tr8512958619

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása