Nem tudom, ki hogy van vele, de nagyon unom a politikát.

Soha az életben nem kezdek el politikai cikkeket írni, ha egy demokratikus hazában élhetek. Az sem zavarna, hogy ez a szabad, demokratikus haza olyan vezetést választ, amely ideológiáját tekintve baloldali, netán jobboldali, liberális, vagy mind a három eszmevilágból merít.

Türelmes, kompromisszumkész, egyszerre segíti a polgárosodást, de küzd a szegénység, a nyomor ellen, és mellesleg nem tűri se a kicsi, se a nagy lopást, és mindkettő ellen a jog tiszta eszközeivel harcol. Aki ismeri ezen ideológiai rendszerek valódi értékeit, tudja, hogy a hatalom megosztása, az alkotmányos demokrácia, a fékek és ellensúlyok rendszere egyiktől sem idegen. Aki a szabadversenyes kapitalizmus feltétlen híve, az is megérti, hogy vannak olyan funkciói az államnak, amelyeket nem szabad kitenni a piaci versenynek, mert elsorvadhatnak. 
Nem versenyképes a kulturális piacon Bartók, vagy József Attila, netán a hagyományőrző népi művészet a gagyival szemben.

Aki baloldali, annak is éreznie kell, hogy a lefelé tendáló egyenlősdi nem vezet jóra, ahogy a polgárság elleni gazdasági, vagy politikai harc sem. Nem szabad a demagógiának bedőlni.

A ma baloldali politikájának értelmetlen küzdenie az ellen, ami évszázadok óta létezik: a globalizáció és pénzügyi tőke szabad mozgása.

A világot sújtó szegénység, a globális relatív élelmiszergondok, a globális éjhajlati problémák ellen nem lehet úgy küzdeni, hogy tagadjuk a globalizációt. A történelem nem haladhat visszafelé. Viszont küzdeni kell a tőke tulajdonából adódó vadhajtások ellen, munka- és munkásvédelemmel, - természetesen ezek mai tartalmának figyelembe vételével, - és helyre kell állítani az érdekegyeztetést.

A globalizáció tagadása egyben azt is jelentené, hogy bezárkózunk a mi "fejlett, jóléti" Európánkba, Amerikánkba, és magasról teszünk arra, mi történik a Közel-keleten, Afrikában, Ázsia szegény vidékein.

Ez nem lehet baloldali álláspont, ahogy az sem, hogy felturbózott belső és külső hiány, vagyis eladósodottság útján növeljük a béreket ész nélkül más - jobban teljesítő szektorok, sőt más országok adófizetőinek pénzéből - majd ha a törlesztésre kerül a sor, nyavalyogni kezdünk ostoba görög módra, vagyis az egész világ a hibás saját hülyeségünkért, kivéve minket.

Ezért veléjéig hazug és demagóg az, amit egyes görög, olasz, spanyol politikusok "újbaloldal" címén cinikus módon kívánnak eladni, szerencsére minden siker nélkül. Amit valóban "szocialista" modellnek, másképpen "szociális piacgazdaságnak" nevezhetünk, az leginkább a skandináv modell.

Semmiképpen nem a hamis és demagóg újbaloldali, neomarxista kísérletek, a keynesi gazdaságpolitika egyoldalú hangsúlyozása, és nem a korábbi labour által sugallt kudarcos harmadik utas tévutak. Kritikának mindig van helye, a globalizáció egyes kinövései éppúgy rászolgáltak a kritikára, mint akár az egyenlősdin alapuló "jóléti" rendszerek.

Leginkább a kádári modell iránti nosztalgia- törekvések vetendőek el, amelyek Vajnaiék, és Thürmerék gondolataiban öltenek testet, kellő összhangban a szélsőjobbal, megtévesztve sok idős, és fiatal embert, akik a neokádárizmust valamiféle "újmarxista, újbaloldali" törekvésnek hazudják.

Nem ellentétes egy igazságos társadalom a liberális gondolattól sem. A szabadság, a társadalom minden tagjának születése által eredeztetett emberi és polgári jogai nem állnak ellentétben a keresztény-konzervatív értékekkel sem. ( ne feledjük hogy az észak-amerikai alkotmány ezen születéstől származó jogokat istentől eredezteti.)

A baloldalinak pedig eleve tudnia kell, hogy az alapvető jogokat nem egy mindenható állam adományozza polgárainak, hanem azok eleve megilletik.

Természetesen mindezek az alapvető emberi és polgári jogokra vonatkoznak. Ugyanis vannak olyan jogok, olyan lehetőségek, melyek hozzáféréséhez a társadalom kötelezettségeket írhat elő. Különösen akkor lehet ez indokolt, ha a jogok teljesítése közpénzekből történik.

A kötelezettségek és jogok rendszerét, a társadalmi igazságosság alapjait a társadalommal megkötött szerződésben kell rögzíteni.

Ez a rendszerváltozás időszakában elmaradt.

Ez a szerződés képezi alapját az Alkotmánynak, és egy ennél is szélesebb kategóriának, amelyet Alkotmányos rendnek nevezünk.

(Amikor nem foglalok állást egyik ideológia mellett sem, nem azért gondolkodom így, mert normál körülmények között nem lenne olyan ideológiám, amelynek bensőmben ne volna primátusa.)

De ma létezik itt ez a diktatúra, amelynek nincs konzisztens ideológiája, ezért még pontos meghatározása sem lehetséges. Ideológiai nyilakat nem érdemes mozgó célpontra lövöldözni.

Minden ideológiából kimazsolázta mindazokat, amelyeket a történelem azóta kiselejtezett, de valahol lelkünk mélyén mégis léteznek még. Ezért sem győzhető le csupán úgy, hogy a negatívumait soroljuk nap mint nap, hogy már magunk is unjuk.

Értelmetlen a tüneteit sorolni, ha nem világítjuk meg lényegét. A lényege pedig nem Orbán Viktor személye, hanem egy általa felépített diktatúra, amely magán viseli minden ideológia és módszer olyan jegyeit, amelyet a történelem szemétdombjára már kihajítottunk. Erejét és bázisát az adja, hogy nagyon régi beidegzések, félelmek, előítéletek ma is elevenen élnek, elég azokat a tudattalan mélyéből kommunikációs lélektani eszközökkel ismét életre hívni.

Sajnos úgy sem győzhető le, hogy a baloldaliak, a felvilágosult nem fideszes konzervatívok, és a liberálisok azzal töltik az idejüket a zöldekkel együtt, hogy melyikük hitelesebb, melyikük a hiteltelen, és ki tudja a Fideszt legyőzni, no persze egyedül.

Megjósolom: külön - külön senki.

Miközben tudom, hogy van létjogosultsága a baloldalnak, a konzervatív jobboldalnak, a liberalizmusnak, a fenntartható fejlődést, a környezet kímélését, a megújuló energiák hasznosítását favorizáló zöldeknek, a ma történelme az ideológiák okos kiegyezését kívánja. Nem összeborulás kell, hanem együttműködés. Szövetség.

Igenis vannak az eltérő ideológiáknak közös értékeik!

Hogy csak párat említsek így kapásból:

A diktatúrák elutasítását, a rablók kezének lefogását, a törvényességet, a jogállamot, és a konszenzuson alapuló békés demokráciát, a szélsőjobboldal, a gyűlölködés, az antiszemitizmus, a rasszizmus elvetését. A közbizalmat, az emberi tisztességet. És a jogállamiságon alapuló felelősségre vonást.

A humanizmust, mint minden társadalmi rend alapvető eszményét!

Ezen az alapon oldható meg Európára, és minden földrészre kiterjedő együttműködéssel az a menekültkérdés ís, amely nem pár tízesztendős probléma, hanem összefügg a bolygó éghajlati, ivóvízbázist, és mezőgazdasági termelést, vagyis élelmezést érintő kérdéseivel, és nyilván a népesedéssel.

Magyarán: globális súlyú ügyeket nem lehet nemzetállami megközelítéssel értelmezni sem, nemhogy megoldani. Ezek mind globális és évszázados kihívások.

A migráció nem átmeneti kérdés, nem oldható meg kerítésekkel, kordonokkal, - aki szerint csak ez a megoldás lehetséges, megrekedt a XX. századi logikában.

A ma, de még inkább a XXI. század szemszögéből a nemzetállam fogalma - nézetem szerint - azonossá vált a retrográd nacionalizmus fogalmával. A haza pedig mindinkább kulturális, anyanyelvi identitást jelent. Ez lehet a jövő, de igazából már ez a jelen is.

Ha azonban legalább a közeli, a holnapot érintő kérdésekben nem tudunk egyetérteni, megérdemeljük az orbáni rendszert.

Meg is fogjuk kapni újra 2018-tól, ha így folytatjuk.