Vessetek meg, mert hang nélkül kiáltok, mert cselekvésre buzdítok kéz nélkül, és lépésre láb nélkül, küzdelemre bénán.

Öreg vagyok. Sokat láttam az életben.
Kérdezlek, Cserhalmi György elfáradtál-e?

Kérdezlek népem, meddig tűröd még, hogy egyik napról a másikra élsz, és ha kapsz fizetést, akkor sem élsz meg belőle, ha minimálbéred kiegészitik pár forinttal?

Tudod népem, hogy szinte semmi nyugdíjad nem lesz, amikor már nehezen mozdul a kezed, és reggelente egyre keservesebb lesz felkelni?

Tudsz róla népem, hogy minden orvosunk, akiknek az adódból fizették a taníttatását, elmegy innen, és be kell látnod, hogy igaza van?

Tudsz róla, mennyi pénzt lopnak el, rabolnak el olyanok, akik ebben az életben két percet nem dolgoztak egy akármilyen munkahelyen?

Tudsz arról, hány olyan földtulajdonos él hamis támogatásból, aki nem tudja egymástól megkülönböztetni a búzát a zabtól?

És tudod- e, hogy amikor Te az egész évi munkád pihened ki karácsony estéjén, ezek ott nyaralnak a föld legszebb tájain milliókért?

Tudod, hogy apád egy életet dolgozott végig drehusként, gázszerelőként, karbantartó lakatosként azért, hogy miután meghalt, rád tudjon hagyni egy Trabantot, vagy egy fából készült szerszámoskamrát, és ezek most milliárdokat osztogatnak egymásnak?

Tudod nagymama, hogy nem létező idegenekkel ijesztenek, de csak havonta látod külföldön élő unokáidat, egy képernyőn keresztül?

Tudod Te testvérem, mennyi az az egymilliárd forint?
Amikor évtizedekkel régebben arról álmodoztál, hogy ötösöd lesz a lottón, mennyit szerettél volna a családnak szétosztani?

Testvérem, egymillióról álmodoztunk. Ezek annak többezer- szeresét pazarolják el.

Te mit tudtál venni édesanyád-
nak? Tudom, a csillagos eget is tenyerébe adtad volna.
Ezek ribancaiknak milliókat osztogatnak!

Álmodtunk mi is.

Egy kétszobás családi házról, egy használt Opelről, kutyaházról, benne jó bozontos kutyusról, kis kertről, ahol megterem a sárga és a fehér répa, a karalábé, a paszternák, a délutáni szalonnázáshoz az újhagyma, és arról, hogy legyünk gazdagok! Mi volt nekünk az álmodott gazdagság?
Ha átjön a sógor, és kér tőlünk 10 ezret, tudjunk adni, és ne kérjünk kamatot. Ugyan sógor! Hagyd azt a kamatot!
De volt, aki csak OTP tartósbetétről álmodozott.
Istenem, havi 5 % kamat!
Havi 5000.-!
Dolgozom tovább, de nyáron, Balatonon, a gyerekekkel, az asszonnyal azok az ötezer forintok!
Tán még Tátrába is el mehetünk!

Aztán kiállt Cserhalmi György!

Az álmaink megváltoztak.
Nem Tátra.
Nem kiskert.
Ausztria. Szorgalmasan élnek ott az emberek.
De meg is fizetik őket!

Pár év, és mi is...

Elment a pár év. Huszonhat?
És nem Ausztria jött el, hanem Amerika.
Keveseknek.

A többségnek Ausztria.
Mint segédmunkás, pincér, tróger, lenézett kelet- európai.
Angliában mérnökeink kenik a vajat a szendvicsre.
Tudományos munkatársak szedik a fáról a barackot.
Itthon a szalagok mellett jól képzett szakemberek festékszóróval dolgoznak félig kifutott autótipusokon.
Az oroszok építenek atomerőművet.
A korszerű szél- és napenergia vagy tilos, vagy agyonadóztatott.

40 év után már nem a Szovjetúnió mondja meg, mi történjen ezen a 93000 négyzetkilométeren. Nem a Szovjetúnió.
De Oroszország, amelynek vezetője a szovjet időben annak kiszolgálója volt.
A mi gyalázatos vezetőink pedig ma Putyin kiszolgálói.

Putyin és szolganépe pedig nem Oroszország. Nem Tolsztoj, nem Dosztojevszkij, nem Repin népe. Nem a századokon át megtévesztett orosz nép. Nem. A jelmezbe öltöztetett Szovjetúnió.

Politkovszkaja és a többi igaz ember gyáva gyilkosa.

És a mi mai vezetőink, akiknek gyalázatos módon tapsolnak oly sokan, 1956 árulói.

De kik vagytok Ti, a Népszabadság halálmadarai?
Ahelyett, hogy azt kiáltanátok:

Csakazértis lesz Népszabadság!

Más nem is érdekes, mint a végkielégítés, a fizetés?
Könyörögtök, nyávogtok a nyavalyás tőkésnek?
Kopogtok az ajtaján, hogy méltóztasson a lopott holmit visszaadni?
Hát nincs öklötök, bezúzni a lezárt kapukat?

Ti állítólag demokratikus pártjaink!
Ti állítólagos civil szervezeteink!

Mit akartok Ti ünnepelni október 23-án?

Ha akkor ennyi gyáva, széthúzó és megalkuvó lett volna, mint ma, ugyan ki mert volna szembeszállni az ÁVH- val?

Igen, 1956-ban is sokféle ember alkotta a tömeget. És sokféle ember halt meg a harcokban, ahogy sokféle embert ítéltek halálra, ítélték börtönre, és fosztottak meg sokakat kis vagyonuktól.

Volt, aki 1957-től haláláig, vagy ha megérte, 1990- ig szégyenbélyeget hordozott.

Nem azért bírták ki, nem azért éltek, és élték túl, hogy lássák, gyáva, semmit sem érő pártok veszekedjenek 1956 emlékén.

Most nem a magamfajta öregekre van szükség.

Bátrakra, két erős karral, és ha kell, ököllel.
Amazok bátorságát csak a pénzük adja. Bátorságuk nincs.
Ha már nincs pénz, térdreesnek.

Aztán hatvan év múlva majd egymást szidalmazzák.

Főszerkesztő Úr!
Önnek nem nyavalyogni kell.
Harcolni.
Ahogy a
Nép szabadságáért a népnek.

Lehet gyávának is lenni.

De az maradjon otthon 2016.október 23-án, és bújjon a stelázsi alá.
Annak ott a helye.